„Mi vagyunk az esőcseppek, melyekből dühöngő vihar születik.”        (The Witcher)

Miközben Cirit az égen lovagló szellemhorda, a Vad Falka üldözi, Ríviai Geralt észak felé tart szintén Cintra hercegnője után kutatva a háború dúlta földeken. A witchereket gúnyoló bizalmatlan közbeszéd alig engedi Geraltot érdemi információhoz jutni, így leginkább csak kifinomult érzékéire hagyatkozhatott nyomozása érdekében.

Västmanland megye határán átérve, hűséges lova hátán ösztönösen Kolbäck felé vették az irányt, mintha csak déllidércek súgták volna Keszeg fülébe, hogy a Blasphemy Blues fogadóba érdemes lehet betérni errefelé. Johan Murmester volt ott a fogadós, aki megérezte, hogy „küszöbön a baj”, amint meglátta őt belépni az ajtón, s a tekintetek a termetes harcosra szegeződtek.

- Mi járatban, vaják? – törte meg a hirtelen kialakult csendet.

- Talán te majd megmondod! - szemtelenkedett Geralt a pulthoz közelebb lépve.

- Mi az, amit magadtól nem tudnál? - kérdezte elnyújtott sóhajjal Murmester - Nilfgaard seregei felénk tartanak, akasztott és temetetlen hullahegyek csalogatják elő a rémek és fenevadak sokaságát. Mindenki sorsát megkeserítik. Nézz csak szét! A vendégek száma is megcsappant azóta - mutatott az asztalok felé, ahonnan bizony hiányzott a felhőtlen jókedv ismerős moraja, csak néhány kisebb társaság csapta kelletlenül a gwentet, de a sarokban zajló kockapóker-party legalább kiváltott némi szaftos blaszfémiát.

- A háború nem old meg semmit, csak újabb problémákkal tetézi a meglévőket - állapította meg Geralt, összegezve a látottakat.

- Na! Iszol is valamit, vagy csak a szádat jöttél tátani? – váltott élesebb hangnemre Johan.

- Egy korsóval Cintriai Fáraóból - rendelt továbbra is rezignált tónusban Geralt a tengerészek kedvencéből. - Mondd csak, mi az a hirdetmény a falra kitűzve? Tán akadna valami megbízásod a számomra?

- Az ott egy Vittra, amit látsz, szemtanúk beszámolói alapján megfestve. Amennyire én tudom, keselyű képében éles csőrrel és karmaikkal ragadják el gyanútlan áldozatukat. Az At The Gates kirobbanó death /thrash ritmusában csapnak le a magasból, a korai In Flames dallamosságával fertőznek, megbabonázó függőségben tartva embert és állatot egyaránt, s hallatán úgy válnak rabjává a bestiának, mintha az itatóhoz járulnának.

- Nem hallottam még róluk korábban! - szólalt meg végül Geralt, előkapva bestiáriumát. - Na nézzük csak, mit írtak itt nekünk szörnyvadászok! - majd félhangon olvasni kezdett:

„A Vittra egy természetfeletti szellem, mitológiai, de emberszerű lény, melyet gyakran emleget a skandináv mitológia, többesszámban „Vittror" néven. Svédország északi részén, magas erdőkben vagy mezőkön élnek, áttetsző jelenlétükkel különösebben nem avatkoznak bele az emberek életébe, sőt, még gondoskodnak is állataik védelméről, azonban ha a természet bántalmazása okán feldühítik őket, bosszút állnak az elkövetőkön.”

 - Hát ezért van ott az a kép! – emelte tovább a hangját a fogadós. - Egymás után tűnnek el gyermekeink, és mi nem tehetünk semmit. A nilfgaardiak mocska ez is, de te sem vagy jobb náluk, ha csak a farkadat mereszted itt.

- Azért harcolok, aki a legjobban fizet, vagy akit a legkönnyebb kirabolni - reagált a maga nyugalmával Geralt. - Ha van elég pénzed, én felkutatom és elhozom neked kívánságod szerint, ha már ennyire zavar a létezésem!

- És mibe kerülne ez nekünk, vaják?

- Elnézve az eseményeket, a nilfgaardi valuta lesz itt a nyerő nemsokára.

Johan benyúlt a pult alá és odavetett elé egy teli erszény orent:

- Előlegnek megteszi. Ha sikerrel térnél vissza, a másik felét megkapod florenben, ahogy kérted!

Geraltnak tetszett az ajánlat, így mindketten elégedetten csaptak egymás markába, mire Johan már bizalmasabb hangot megütve, közelebb hajolt hozzá, és odasúgta neki:

- Gyere ki utánam a fogadó mögötti kamrába, mutatnék még valamit, ami segíthet!

Néhány perc múlva már kettesben ültek az éléskamrában, a fogadós heringet, kenyeret tett egy kisasztalként szolgáló farönkre, töltött Nagyanyó szíverősítőjéből is, majd elővett egy Vittra korongot, s közben vállon veregette a Ríviait:

- Na! Előbb igyunk és hallgassunk bele! Mindkettő, olyan erős, mint egy lórúgás!

Geralt nem bánta, hogy nem kell külön főzetet készítenie aznap estére, éles hallása amúgy is elegendőnek bizonyult, hogy az első dal alapján kiszúrja, a fogadós valami kiváló Grand Materiába nyúlt bele:

- Jó mi? - örvendezett a fogadós Geralt arcát fürkészve. - És ez még csak az első korong, amit készítettünk. David Döragrip segített a szövegekben, ezek a lények éppen elég inspirációval szolgáltak egy teljes albumhoz.

- Az embernek néha muszáj őrültségeket művelnie, csak hogy elevennek érezze magát - bólintott megerősítésképpen Geralt. - „Colossal”- utalt az első dal címére elismerően, s az „Ősök Csarnokára” (Halls Of Ancients) pedig már tiszteletből sem tudott ülve maradni. Előkapott léggitárján könnyedén belefeledkezett a kifejezetten dallamosra gyúrt, The Haunted-féle thrashbe hajló, lüktető intenzitásba, a brutális vokális teljesítmény súlyozó együtthatójával megszorozva.

A „Lykantropi" húzása ifjú korára emlékeztette. Behunyt szemei előtt bekúszott a Kaer Morhenben tartott egyik hétvégi vinylbörze, melyen utolsó orenjeit is beáldozta egy „near mint” állapotú teljes sor Hypocrisy diszkográfiáért, majd bevillant a „Slaughter of the Soul” felbecsülhetetlen jelentősége a rémvadászatban szerzett jártasságában.

- Józanul verekedni olyan, mint zene nélkül táncolni – örvendezett Geralt szavainak Johan, majd újra megtöltötte a kupákat, levágott még egy rúddal a gerendán fellógatott legfinomabb füstölt rénszarvasszalámiból.

- A lovagok csak akkor lovagiasak, ha közönségük is van hozzá - zsengült el vigyorogva a szalmán Geralt. - Talán segíthetek becsúsztatni bennetek a temeriai Rémsáska Fesztiválra - fordult át oldalára vad horkantások közepette, de Johan nem hagyta annyiban a dolgot:

- David általában odakint gyakorol. Gyere, lessük meg, nem fogsz csalódni!

Rövid gyaloglás után egy tóhoz értek, és még Geralt is megdöbbent, amikor meglátta Davidet a befagyott tavon vágott lékben, extrém vokálját eleresztve.

- Észak nyers ereje! - szólalt meg Johan elégedetten.

- A lék pedig a tó tüdeje! - reflektált Geralt bölcselkedve, majd sebtiben levetkőztek, és beugráltak a fagyos vízbe, hogy megmártózzanak észak zabolátlan aurájában.