A finn pszichedelikus prog rockerek egy hónapja eresztették el 2024 egyik legegzotikusabb, díszítő motívumokban gazdag varázsszőnyegét, pontosabban a harmadikat a sorban, gyapjúból és kézzel csomózott technikával, melyről leszállva meglehetősen nehézkesnek tűnik újra kétlábra ereszkedni és sétálgatni a nehézségi erő ellenében.

„Ha Athént nagynak látod, gondolj arra, hogy dicsőségét merész emberek vívták ki, olyan emberek, akik tudták, hogy mi a kötelességük." /Periklész/ Azt pedig az isteni Xerxész is tudta, hogy "a siker általában azokat jutalmazza, akik készek cselekedni, és nem azokat, akik minden apróságot mérlegelnek és aggályoskodnak." 

A 2020-ban alapított mexikói Personal Records feltörekvő death, black, doom és heavy metal bandák karrierjét egyengeti. Tette ezt eddig tudtom nélkül. Így történhetett meg, hogy a kanapén elnyúlva, érdemi elvárások nélkül vetettem bele magam az általuk futtatott finn bagázs júliusban debütált albumába, hogy aztán a nachos után nyúló bal kezem mozdulatlanná dermedjen a Salsa Dip mártogatós tálka és megereszkedett állkapcsom felé vezető út féltávján.

Amint azt a bemutatkozó album ismertetőjében összegeztem, a figyelemfelkeltés átlépte azt az ingerküszöböt, melyen túl a svéd Black Lodge Records is lehetőséget látott a hazájukban pezsgő termalitásban, de a jelenlegi klímahelyzetet figyelembe véve meglehet, hogy tényleg az utolsó órában kötöttek egymással szerződést a vélt potenciál további kiaknázásához.

Fogalmam sincs, Segesvárnál bevetettek-e füstbombákat, s hogy ezeknek lehetne köze költőóriásunk feltételezett eltűnéséhez. Előtte azért megírta a Füstbement tervet, ami kötelező tananyagként hajol fölénk mind a mai napig. Vajon zélandi rockereink képesek lennének hasonló teljesítményre?

A lenyűgöző Balaton-felvidék módszeres felfedezése és az olimpiai események magyar vonatkozásainak követése közben némi nehézséget okoz(ott) egyes rock/metal zenei próbálkozások álszent keménységet fitogtató Godzilláit közel engedni magamhoz. Valahogy nem illenek a tájba, a Balaton víztükre amúgy is lepattint minden ilyen behatolási kísérletet. Életidegennek hatnak. Kínos erőlködésnek.

„Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.” /Máté evangéliuma/

A technicolor eljárással készült Tom és Jerry filmvígjáték sorozatból William Hanna és Joseph Barbera összesen 114 epizódot írt és rendezett az MGM stúdió animációs részlegénél. 1957-ben a stúdió azzal az indokkal zárta be ezen részlegét, hogy az ismétlések ugyanannyi jövedelmet hoznak, mint az újonnan készítettek.

Még hogy kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba! A Rotting Christ bő évtizede elindított panelprogramja nemzetközi sikertörténetnek számít, hiába is folytatnánk propagandahadjáratot ennek ellenkezőjének bizonyítására. Még ezren sem lennénk képesek levetkőztetni egy meztelen embert!

Nem könnyű feladvány jubileumi megemlékezést tartani egy olyan albumról, melynek öndefiniáló címadója árnyékba borítja a rajta helyet foglaló egyéb zenei törekvéseket. Erre kifejezetten ráerősít az amúgy mutatós albumborító is, mely egy izgalmas középkori utazásra invitál ugyan, de végül – várakozásunkkal ellentétben – romantikus lovagkori álmaink feladásához vezet hallgatása erejéig.