Álmatlanság – első nap.

A már negyed századot megért Insomnium kilencedik albumát kezemben tartva, illetve, annak eszmei értékének kibontásához, kezdésként le kell szögeznünk, hogy finn származású együttesről beszélünk, az „Anno 1696” történetét viszont, elsősorban, svéd területen lezajlott események ihlették.

Az összefüggések megértéséhez vissza kell utaznunk az időben egészen 1157-ig, amikor IX. Szent Erik, svéd király keresztes hadjárattal meghódította a finn törzsek által lakott földeket, melyeket 1721-1809 között kénytelen volt fokozatosan teljes egészében átadni Oroszországnak, így Finnország csak az orosz forradalom után nyerhette el teljes függetlenségét. Tehát, alapból adva van a svéd-finn közös múlt, ami megfelelő kontextusba helyezi az 1696-os év körüli eseményeket.

Érdemesnek tartom megemlíteni még, hogy 2016-ban a Reformáció 500. évfordulójára rendezett megemlékezések idején a svédek több, mint 60%-a evangélikus (lutheránus), és a lakosságnak csupán 1 %-a katolikus. Így válik érthetővé az is, hogy, miután a XVI. században létrejött a svéd nyelvű evangélikus államegyház, 1527-ben a finnek is áttértek a lutheránus hitre, ami nagyban befolyásolta az északi országban fellángoló boszorkányüldözésekkel összefüggő történetet, ráadásul, az 1696-97-es kannibalizmussal is terhelt nagy éhínségben odaveszett a finn lakosság egyharmada.

Niilo Sevänen, az együttes énekes-basszusgitárosa e tények tudatában írta meg novelláját, melyből az aktuális tematikus album megszülethetett, a dalok mondanivalója lényegében ezt a történetet követi. A szereplők között ott találjuk Liliant, akit mostohaanyja és három másik ember meggyilkolásával vádolnak, és férjét, Juho Antinpoikát, akinek mindezt viselnie kell. És ott van Johan Kalmander, a kíméletlen boszorkányvadász, aki az egyház küldötte, s az utolsó pillanatban egy szikla peremén megküzd a másokon őszintén segíteni akaró orvossal, Arviddal, aki megmentené Liliant és gyermekét, melynek végén mindkét férfi a halálba zuhan.

A novella hátterében meghúzódó valóságos történelmi események a svéd Gavleborg megyében elterülő kicsiny falu, Torsaker (fordításba: Thorfölde) világába teleportálnak bennünket. Az események fonalát innen próbáltam meg felvenni.

Az Úr 1695-96-os éveiben, a „kis jégkorszak” klímájának megfelelően, a korábbiaknál fagyosabb, szürkébb és hóeséssel tarkított időjárás uralkodott északon, mely szürkehályogként homályosította el a lutheránus hívek tekintetét, miközben szemük láttára bontakoztak ki azok a boszorkányperek, melyek végül, az akkori lakosságszámhoz viszonyítva, egy mészárlás gőzerejével sepertek végig a vidéken.

- Lars Hornæus! De jó újra látni! - ölelte meg az esperes a yitterlannasi lelkészt, miután az megérkezett sürgető hívására. - Azt beszélik, hogy felétek és a torsakeri egyházközségben is elharapódzott a bűbájosság, a boszorkányok gyerekeket rabolnak, sátánszombatokon a Patásnak áldoznak Blokkula mezején. Igaz lenne mindez, mondd csak?

- Hát ide is elért a hisztéria? – csóválta meg a fejét Lars, kinek ravaszkodó tekintetét meglepetést utánzó arckifejezése palástolta. - Idejében el kell fojtani az ilyen hírek terjedését, mielőtt még kitörne a teljes pánik. Ha szabad kezet kaphatnék, és rám bíznák az ítéletek végrehajtását fellebbviteli eljárás nélkül, esküszöm, rögvest rendet raknék én itt.

- Megkapod felhatalmazásom – veregette vállba az esperes. – Csak tedd, amit tenni kell, minden mást elrendezek.

A lelkész alig várta, hogy visszatérhessen a parókiára. A hazafelé tartó úton (a két helység között ez kb. 335 km) végzetes terve ki(jég)kristályosodott elméjében. Másnap azonnal magához hivatott két konfirmandust, és így szólt hozzájuk:

- Figyeljetek rám! Ti most megálltok a templom ajtajában, s aki belép oda, nézzétek a homlokát, s ha felfedezitek rajtuk a Sátán bélyegét, egy intéssel jeleztek nekem – magyarázta nyomatékos buzgóságában.

- Értettük, Tisztelendő úr! – helyeseltek szinte egyszerre a fiúk, de egyikük nem hagyta annyiban. - És honnan ismerjük majd fel a sátáni jeleket?

- Ne féljetek már, gyermekeim! Bízzatok az Úrban, s az ő egyszülött fiában és tudni fogjátok! Csak nézzetek hosszan a szemükbe, s akkor felizzik majd a jel magától! Az ördög fél a gyermeki tekintettől.

A gyerekek ügyesen, és főleg hatékonyan tették a dolgukat. A mennykő akkor ütött be, amikor a lelkész felesége, Britta lépett be az ajtón, mert az egyik gyerek keze az ő láttára is magasba lendült. Lars idegesen megvonta szemöldökét és összeráncolta izzadó homlokát, ahogy zavartan igyekezett elterelni a presbitérium figyelmét, mely mellette felügyelte és listára jegyezte a neveket:

– Csak elvakította a nap, és a szeméhez kapott a kezével – hadonászott mindkét karjával bizonygatva, csak hogy megmentse asszonyát a biztos haláltól.

Végül a lista hamar, mondhatni, játszi könnyedséggel összeállt. Tiltakozásnak nem adtak helyet, Lars Horneaus mindenben hajthatatlan volt, míg az elvárt vallomásokért kínzásokat rendelt el: ha kell ostorozás, ha nem, jegesvízben úsztatás, fenyegetésképpen, még gyermekeik sütőben való megpirítása is felmerült meggyőzésként. Amint a kikényszerített beismerések megfelelően kiszolgálták a vádakat, megkezdődhetett az ítéletvégrehajtás: 6 férfit és 65 asszonyt fejeztek le és égettek meg.

Így történhetett mindez a korabeli feljegyzések alapján…

Folytatása következik...

Facebook elérhetőség: Silentium est aureum