Képzeljétek el, milyen albumot adott volna ki a Metallica közvetlenül az 1983-as debütálás után, ha a mainstream hatások nem a Fekete Album után lépik át Larsék ingerküszöbét, hanem sokkal hamarabb. Érdekes felvetésnek tűnik? Pedig ezt kínálja fel eme 1999-től aktív amerikai zenekar a dél-kaliforniai Orange County-ből, melyet stílusában itt-ott heavy/powerként skatulyáznak, de talán helytállóbb lehet az általuk is maguk után húzott thrash rock kondenzcsík.

Mindehhez ragadjátok meg a Kill ’Em All helyenként punkos, Diamond Head-es beütését és zárjátok ki elmétekből a Ride the Lightning létezését néhány gondolat erejéig. Ugyanakkor keverjétek hozzá az Overkill Rotten To The Core zsigeri megközelítését, a Tankard sörmetalos szatíráját, a korai Exumer részéről a Slayerből implantált mániákusságot és poroljuk le még a Motörhead ihletettségű Violent Force Malevolent Assault of Tomorrow klasszikusát is a még cizelláltabb ábrázolásért.

Beljebb lépve, az album felépítménye is erősen közelít a Ride utáni érában felbukkanó One-Unforgiven által fémjelzett korszakra, elég csak meghallgatni – akár a Justice-on – a negyedikként érkező 2,000 Yearst. Egy korábbi interjúban a Metallica, Megadeth, Black Sabbath hármast nevezik meg legfőbb hatásokként, amit e trackben tetten is érhetünk.

És még mielőtt legyintenétek, hogy az ezredik kópia helyett jobb az eredeti, csak szólok, hogy azért nem feltétlenül éppen ezt az ’ica korszakot célozzák meg James önjelölt apostolai, amikor hőseik munkásságát adoptálják saját brandjük karosszériájába.

Emlékeztek még a thrash hőskorszakából az Accuser és a Xentrix akkori kritikáinak élére, amikor karaktergyilkossággal felérő rágalmazással vádolták őket az ’ica és a 'ment szemenszedett koppintásával. Pedig, bárki bármit is mond, milyen masszív erődítményeket húztak fel ezek a máig vegetáló, de már kultikusnak tartott bandák, még ha azok hamarosan össze is rogytak alattuk? Mai füllel is korszakos albumoknak tartom a Who Dominates Who? vagy a Shattered Existence krónikáit.

Ha pedig ez sem elég, nézzétek e minden ízében a stílusában fogant borító zsenialítását, ahogy Sauron álmatlanságtól vérvörös szeme meghökkenve követi a kokainista Zsákos Frodót a Dodge volánja mögött, amint belefut egy éjszakai rendőri igazoltatásba, miközben a zsarukocsik hollywoodi filmekben látható módon random pozíciót fognak a vihartól sújtott, Mordor lakatlan prérijét átszelő országúton. Na ugye, ott bujkál az a mosoly?

Egyszóval, adjatok egy esélyt ennek a 2023 augusztusában megjelent albumnak, egyrészt engedve a nosztalgia csábításának, másrészt mert lehet maradásra bírod még egy fordulóra adattárolód egy rejtett szegletében.

Nem egy elvetélt próbálkozás az örökség ilyenfajta ápolása manapság, elég csak a Cloak 2023-as 3D-s nyomtatóját megvizsgálni a Necrophobic hagyatékának újraműtrágyázásában.

Helyén kezelve, ez egy önmagát szimpatikus szerénységgel hallgattató anyag a Skynet próbaüzemének ideje alatt, de még a gépek lázadása előtt.