Álmatlanság - 3. nap
A zenei repertoárt többször meghallgatva, a rajongótábor korai albumait preferáló frakciójának kissé fanyalogva kell tudomásul vennie, hogy az együttes negyedszázados őstörténeti kora önmagában hordozza és megelőlegezi az előadásmódban évről-évre fokozatosan egyre nyitottabb ablakon át szellőző „melodic” félteke uralmát. Tehát, akik e pályafutás első felében kiadott „vegyületektől” szenvedtek eddig szimpatizáló insomniában, nos, valószínűleg, ők ma éjszaka is álmatlanul forgolódnak majd ágyukban, mondván, korábban sokkal hangsúlyosabb volt a kompromisszummentes death metalos génállomány, és inkább altatófiola után nyúlnak dupla adag Dormicum-ért, hogy jól kialudják „csalódottságukat”.
Megérzésem szerint, a többség viszont lelkesen üdvözlte a zenei letisztultság felé vezető törekvést, az egyre több dalban megnyilvánuló líraiság bátor felvállalását, melyet, egyrészt a témaválasztás, másrészt a dalok hangulatát illetően, helyenként immár némi black-es, urambocsá’, post-black-es együttható is ellensúlyoz a háttérben.
A White Christ-ban feltűnő első meghívott vendég, Sakis Tolis (Rotting Christ), „magasabb” fekvésű orgánuma remekül kidomborítja Niilo mélyenszántó tónusát a boszorkányvadász szavainak hangsúlyozásában (lásd a fent linkelt videóban).
A Godforsaken-ben pedig a másik vendég, Johanna Kurkela, finn népdalénekesnő angyali hangjának örvendezhetünk, aki a 2007-es Eurovíziós dalfesztivál hazai válogatójának elődöntőjében szerzett először ismertséget, valamint a Sonata Arctica „The Days of Grays” albumának két dalában is vendégszerepelt többek között. Nem mellékes szál, hogy ő a finn Nightwish-főnök, Tuomas Holopainen házastársa, miután 6 éves kapcsolatuk következményeként 2015-ben egybekeltek. Közös formációjuk Auri néven fut, ahol Johanna énekel és hegedűn játszik, Tuomas a billentyűsökért és háttérvokálért felel, Troy Doneckley pedig, szintén a Nightwishből, gitáron és fúvóshangszereken segíti őket. (Róluk többet külön ismertetőben érdemes majd kibontani.)
A vezérfonalat újra megragadva, elmondható, hogy az Insomnium alkotási minősége vitán felül áll, ahogy az őrületig elfajuló események progrediáló alakulását leköveti a kezdetben megengedőbb, kifinomultabb megfogalmazás (lásd, akusztikus felvezetés, érzelmi csúcspontokat bejáró tiszta és extrém vokál, a hangulatot kiszolgáló harmóniák filmzenés árnyalata), amit később a felgyorsúló tempó és pengésebb él követ a végkifejlethez közeledve, amolyan „ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát” alapon.
A Century Media által gondozott limitált (Ltd. Deluxe 2CD Artbook) kiadás egy bővített 44 oldalas bookletet is elbírt, mely finn és angol nyelven tartalmazza Sevänen short story-ját, és emellett egy 3 számos EP-t is rejt „Song of the Dusk” címmel. Tartalmuk a „nagytestvérrel” együtt kerültek rögzítésre, mintegy „rendezői változatként” a teljes történet részét képezve. Az itt elhangzó dalok, főleg a címadó egy ízlésesen felépített eposzi monstrum a maga cirka 9 percével, csak növelik a finn zenészek bruttó nemzeti össztermékének értékeit.
A borító Sami Makkonen alkotása, s az egyik dal címét is hordozó Lilian-t ábrázolja, a háttérben húzódó kunyhó előtti hóréteggel mintegy keresztet formálva, ami még kifejezőbbé festi a történet mondanivalóját.
Tehát, összegezve háromnapos tárlatunk diskurzusának attribútumait, bátran kijelenthetem, hogy egy kifejezetten erőtől duzzadó kiadvánnyá formálódott az „Anno 1696”, határozottan ajánlom meghallgatását, aztán, ha tehetjük, aludjunk rá egy jó nagyot.
További infók a blog Facebook oldalán: Silentium est aureum
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.