Döbbenetes, milyen kincsek rejtőznek a legmélyebb undergroundban. Az első hallásra meglepően, de annál izgalmasabban csengő Dzhatinga egy minszki metálduó, melyet Alexey Krapitsky (ének, gitár) és Dmitrij Krapitsky (basszusgitár) alapítottak 2015-ben. Az útkeresés fázisában még abban az évben érkezett tőlük a debütáns Black Wings, stílusában a death/metalcore mezsgyéjén rajzolva fel őket a térképre. 

A 2024. január 12-én megjelent friss album, a Forgotten and Lost teljes mértékben hátrahagyta a metalcore elemeket, és olyan epikus méreteket öltő melodic doom/death/black metalt tartalmaz 37 és fél percben, ami első hallásra is a legnagyobbak közé repíti őket. Az időbeli távlatok gyakorlatilag megegyeznek az előbbi ismertetőmben taglalt Dark Oath esetével, no de mekkora minőségbeli különbséget produkálva Krapitsky-ék javára.

Figyelemre méltó az album kimunkált érettsége, akár már a kezdő Dear Pestilence hallatán is. A kifejező borító csak erősíti az albumba rejtett tragikumot, az elfeledettség megtörten önmagába zuhanó állapotát. A Triumphus Mortis és a Born Flagelant képében érkező instrumentalizmus is része a melankóliának, kellően elegáns cinematic árnyalatot adva képzelőerőnk támogatásához.

Képzeld el, ahogy a pályája csúcsán alkotó Draconian (halld, Pieces) helyenként felgyorsul az Edge of Sanity tempójában (Wrapped in Cerement), hol pedig a Paradise Lost palástját ölti magára (Portraying God, Doomed To Sorrow), vagy az égig emelkedik az Insomnium blackesen zöldellő borealis aurórájába (Dear Pestilence, Camphor), de a dramaturgia fokozása kedvéért egy lecsendesedett Theater Of Tragedy szintjére is lemerészkedik, gótikus szirmokat hintve a bevonuló fenségek lába elé.

Alexey extrém vokálja számomra Anders Jacobsson (Draconian) és Dan Swanö keresztmetszetén találkozik, túlzások kerülésével simul bele a produkció egészébe, dallamai kiemelik a dalok szépen felépített karakterét.

Oh, ahogy a Dear Pestilence kezdődő tűzropogása és pengetései a korai Opethre emlékeztetve felvezetik a hangulatot, majd Alexey vokálisan és gitáron berobban a pestissel megfertőzött térbe... Hát, nincsenek rá szavak! Majd a rá következő Wrapped in Cerement-ben a Rotting Christ-ra oly jellemző orthodox szólameffekt emeli a teljes album végéig amúgy is tettenérhető kifinomult pátoszt. Persze, végigmeheténk dalonként az anyagon, de már a hetedik teljes meghallgatáson túl, ez utóbbit javaslom inkább e portéka minőségének felbecsüléséhez.

A produkció titokzatosságát csak fokozza, hogy a YouTube streamen kívül szinte nem találni róla infót, még a Bandcamp-en sem nyitottak saját dossziét, az album is kizárólag digitális formátumban hozzáférhető eddig. Igazán antikommersz hozzállás! Ez a fajta alázat megsüvegelendő, és ezt respektálnia illene valamelyik feltörekvő kiadónak, mert itt bizony felcsillannak a tárna végén Moria bányájának rejtett kincsei.

Ismertetőm folytatásában részleteiben taglalom a Jatinga-gerinc körül húzódó természeti rejtélyek feltételezett elméleteit.  

JATINGA - A hulló madarak völgye

Jatinga /Dzhatinga/ egy 2500 lakosú falu az Indiai-hegység egyik hegygerincén, Assam államban, mely rejtélyes madárpusztulások helyszíneként ismert immár több mint egy évszázada.

A monszun szezon utolsó napjaiban az itt fészkelő vagy vándorló madarak ezrei repülnek a halálba, különösen a szegényes látási viszonyú éjszakákon, legyen az köd vagy újhold idején. Öngyilkosságuk még rejtélyesebbnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a jelenség mindig 18:00 és 21:30 között figyelhető meg a szeptemberi és októberi hold nélküli éjszakák idején.

Laikus szinten kezdetben a „bambuszcsapás” elmélete terjedt el, mivel a falubeliek önvédelmi célból bambuszoszlopokat állítottak fel, attól tartva, hogy ezek az éjszaka sötétjében becsapódó madarak valójában az égben lakozó gonosz halottak szellemei, akik ártó szándékkal közelednek, és életük feladására kényszerítik a madarakat.

Tudományos berkekben viszont földi geomágneses anomáliák és az atmoszférában tapasztalható rossz látási viszonyok kombinációját sejtik a háttérben.

Szakértő környezetvédők megállapították, hogy nagy magasságban a sűrű köd és a mesterséges fényszennyezés rétegződése zavartságot és szédülést okozhat, és az ilyenfajta hatások alá kerülve, a madarak idegrendszerének hanyatlását idézi elő, amitől azok fáknak és épületeknek ütköznek, s végül elpusztulnak.

A jelenség évről évre megszakítás nélkül ismétlődik. India legismertebb ornitológusainak tanulmányai azt mutatják, hogy a madarakat nem a teljes Jatinga-gerinc vonzza, hanem csak egy jól körülhatárolható, 1,5 km hosszú és 200 méter széles sáv. A madarak mindig csak északról érkeznek, és a lámpák elhelyezésére tett vonzási kísérletek a gerinc déli oldalán kudarcot vallottak.

Egy másik érdekes tény, hogy a fénycsapdákhoz egyetlen távolsági vándormadár sem vonzódik. Az áldozatok a szomszédos völgyekben és domboldalakon élő rezidens madarak. Arra sincs magyarázat, hogy ezek a nappali madarak miért repülnek vagy vándorolnak éjszaka.

Dr. Sudhir Sengupta, az Indiai Állattani Felügyelet kutatójának tanulmánya szerint számos környezeti tényező, mint például a sziklákon átszivárgó víz és a monszun esőzések miatti emelkedő földalatti vízszint befolyásolhatja a Jatinga-gerinc mágneses és elektromos jellemzőit. Ezek a megváltozott mágneses és elektromos tulajdonságok potenciálisan megzavarhatják az alvó madarakat, nyugtalanná teszik, és repülésre késztetik őket. Ahogy a madarak Jatinga felett repülnek, a gerinc mágneses tulajdonságai tovább zavarhatják idegrendszerüket. Ez az interferencia megmagyarázhatja a madarak szabálytalan és dezorientált viselkedését a hold nélküli éjszakákon. Megzavart tájékozódásuk következtében a falu épületeibe, fáiba és egyéb tárgyaiba ütközhetnek.

A mágneses lehúzáselmélet egyedülálló perspektívát kínál a jatingai madár-öngyilkosságok rejtélyére, ami arra utal, hogy a természetes környezeti változások, különösen a mágneses térrel kapcsolatosak, jelentős szerepet játszhatnak e jelenség kiváltásában. Ez tovább bonyolítja a rejtélyt, és rávilágít a jelenség holisztikus megértésére.

A titokzatos jatingai madáröngyilkos eseményeket részletesen leírja az egyik legismertebb ornitológus, Dr. Anwaruddin Choudhary „The Birds of Assam” című könyve, melyben megemlít a világ más részein zajló hasonló eseményeket is.

Alább az együttes Black Wings albumának baljósan gyönyörű borítója látható, melyet egy fehérorosz művésznő, Jelena Zharkova alkotott, a fent taglalt jelenségre utalva.