SOLAR PLEXUS

Az időnek egyetlen oka van: nem történhet minden egyszerre. /Albert Einstein/

A cseresznyevirágfák abban különböznek a többi cseresznyefától, hogy nem teremnek gyümölcsöt, viszont a tavasz beköszöntével két hétig tartó fehér vagy rózsaszín virágzással hirdetik az újjászületés évszakát. Ilyenkor az élet mulandóságán illik merengeni, különös tekintettel a pillanatok megélésének jelentőségére.

Így történhetett ez a II. világháború idején a japán kamikaze pilótákkal, akik életük utolsó napjaiban „a császár lehulló cseresznyevirág szirmaival” jelölték meg repülőgépeiket, mielőtt öngyilkos küldetésre indultak.

Méltó-e a finn Wintersun idei bevetése az újjászületés és a haldoklás szimbolikus képviseletére a téli Nap ionizáló atmoszférájában?

A Cameron Gray által festett szuggesztív borítókép idilli környezetet teremt alkalmi elmélkedésemhez, észrevétlenül válok a japán hanami szertartás passzív részesévé, mely a virágok nézegetésének ősi gyakorlata.

Akaratlanul is felsejlik előttem az általunk ismert idő ógörög istensége, Chronos, aki lecsapja elénk homokóráját, hogy elszámoltasson a múlttal, könyörtelenül kivetve vámját az általunk felhasznált vagy elfecsérelt napokra, évekre, évtizedekre.

Töménytelen hó olvadt már el az első két Ensiferum korong óta, melynek klasszikus mivoltához Jari Mäenpää is hozzájárult a maga kvalitásaival, miután 1996-ban csatlakozott a folk metálos bandához, elhagyva az Immemorial sorait, de még az Arthemesia aktív tagjaként szolgálva az 1999-2002 közötti időszakot.

 A Wintersunt eredetileg side projectként indította útjára, azonban 2004 januárjában feltűnt egy másik időistenség sziluettje, Kairosé, aki azokat a röpke pillanatokat kínálja fel, melyek megteremtik az esélyét, hogy a megfelelő időben, az itt és mostban döntés elé állítson, és a legkisebb ellenállás felé tereljen a lehető legtöbb hozamot kinyerve a lehetőségből.

Ekkor juthatott el Jari arra pontra, hogy mellékküldetése átvegye a prioritást, hiszen az Ensiferum turné dátumai ütköztek a Wintersun debütalbum stúdiófelvételéhez lekötött naptári időpontokkal. Akkor még nem sejthettük, hogyan is alakul majd sorsa, kiválva a bajtársi kötelékből.

A kezdet a Nuclear Blast gondozásában egyértelmű sikert predesztinált. Amint letette névjegyét saját címeres pecsétje alatt, a fogadtatás többnyire pozitív volt, bár az extreme majestic technical epic melodic metalt illetően sokan megkérdőjelezték az egyértelmű szintlépést.

Az időhurok ezt követően csavarodott rá a vállalkozásra. Jari saját bevallása szerint már 2006-ban megírta a Time I és II teljes anyagát, azonban a rajongótábor ebből 2012-ig (Time I) semmit sem hallhatott.

Ennek oka szerinte az volt, hogy nem kapott elég előleget a kiadótól ezeknek az összetett albumoknak az elkészítéséhez. A Nuclear Blast hivatalos állásfoglalásra kényszerült, hogy elhatárolódjon az irányukban feltételezett bárminemű akadályoztatásnak a gondolatától is.

Fémipari körökben kissé szokatlan módon, de kézenfekvő megoldásként a zenekarvezető a tömeges közösségi finanszírozási kampányok felé fordult.

Akkortájt az idő és az ütő is megállt bennünk néhány percre, Chronos hosszasan vakargatta fejét, azt sejtetve, hogy lesz még ennek böjtje, és csak idő kérdése az elszámoltatás.

Elsődleges célként volt meghatározva, hogy a befolyt összegek egy Wintersun főhadiszállás felépítésére legyenek felhasználva 750000 euró értékben.

A 2017 áprilisában zárult első kampány ennek több mint felét kiadta, ami lehetővé tette egy kisebb központi stúdió felépítését. Érkezett is a Time I 1.5-ös, a Wintersun és a Live at Tuska 2013 albumok 2.0-ás remastered verziói.

A fókusz nyilván az amúgy remekbeszabott The Forest Seasons című friss albumra vetült, de addigra már nyílt viták dúltak a közösségi oldalakon Jari túlproducelt egotripjéről:

Mennyi időbe telik egy albumot tető alá hozni? Mi ez a szánalmas picsogás a vélt akadályokról? A privát legendagyártás krónikája… A zenei elemek öncélú tologatása és Ikea bútorok szintjén való összeszerelése… Mesterséges grandiozitás... Időpazarlás…

Egyszerűbbnek tűnik a fenti vádakra felvett oppozíció, ha a Loneliness alább belinkelt szöveges videójára kattintunk, ami helyreteszi a válaszokat az igazságot illetően.

Azonban oldalirányú fejcsóválás nélkül nehéz volt elfogadni, hogy újabb hét évbe telt, mire elérkeztünk 2024 áprilisáig. A második közösségi finanszírozási kampány sikerének kapcsán megkaptuk a Time I 2.0-ás verzióját, és végre valahára elkészült a Time II is. A Time Package extra anyagai pedig egy másik írás témái lehetnének.

Aion, a harmadik időistenség, aki a geológiai időt képviseli, a Wintersun két évtizedes jubileumát helyezi górcső alá, és arra keresi a választ, hogy egy adott életciklus hordoz-e önmagában annyi kvalitást, hogy átadja helyét egy új korszaknak.

Felhúzhatja-e Jari vállalkozása az önmagát is némileg foglyul ejtő horgonyokat, elcsendesítve a szélsőséges kritikai megnyilvánulásokat?

Nemegyszer előfordult már feltörekvő zenekarokról írt albumismertetőimben, hogy a Wintersun eddigi produkciói hivatkozási alapként emelkedtek ki a szürke zónákból az emlékezetes dallamokat, hangulatokat illetően. Évvégi toplistámon való helyezésük is utalás részemről, hogy túl tudtam tenni magam az ismételten felmerülő mellékzöngéken, és lazán el tudott varázsolni az idei időutazás is.

Mellesleg, nem kell messzire mennünk a reális helyzetértékeléshez, mivel elég lehet vetnünk egy pillantást az Ensiferum eddigi párhuzamosan futó életművére, hogy meghatározzuk, ki meddig jutott, mire emlékszik és teljesítménye mennyivel súlyozható. 

E jelenség lényegét Albert Einstein fogalmazta meg találóan:

„Tanuld meg a játékszabályokat, aztán már csak játszanod kell – persze mindenkinél jobban."

Jari be is száll a ringbe és maximálisan megtesz mindent ennek érdekében. A világ körülötte forog, – igen, még a virágszirmok is, – legyen szó rétegzett dalszerzésről, a billentyűszőnyegbe csavart dallamok magas páratartalmáról, ihletett szöveges kivetítésekről, változatos és ízlésesen kiművelt gitármunkáról.

De Kai Hahto mennydörgésszerűen rohamozó ütései is védjegyszerűnek számítanak mára már a hangulati kontraszt fontos összetevőjeként.

A képi és zenei környezetben megjelenő keleti motívumok elvarázsolnak, s noha a természet hangjai bőségesen megjelennek a kompozíciók részeként, sokszor perceket rabolva az amúgy sem combos játékidőből, mégis elnézem ezt neki, mert amit itt hallhatunk, számomra egyedülállónak számit a skandináv fémzene szüntelen hóviharában. 

Kezdésként kb.10 percig játszunk a tűzzel (The Way Of Fire) a tutorial felvezetőt (Fields Of Snow) követően. A hangulat megágyaz annak a csapásnak, ahogy a vihar (Storm) kitörni készül a baljósan szürke felhők közül (Ominous Clouds), majd az újjászületés körforgásának hírnökeként felkapja hátára a fák ezüst leveleit (Silver Leaves), hogy szemünk előtt s fülünk hallatára segítsen kibontakoztatni az Öreg Idő fogaskerekeinek fémesen csikorgó, de szűntelenül lüktető metronómját.

A felkelő nap országában az ezüst a megbízhatóságot és az intelligenciát képviseli, ahogy mindezek az egész albumot is jellemzik.

Végül is Jarinak sikerült a maga sajátos módján magáévá tennie az einsteini relativitáselmélet egyik közismert tételét:

Minél gyorsabban mozogsz a térben, annál lassabban haladsz az időben. 

Bízzunk benne, hogy az elkövetkező időszakban a Wintersun meghaladja e metafizikai alapvetést, legalábbis az albumkiadás gyakoriságát illetően mindenképpen.