A fenti borítót nézegetve, gyakran láthatunk mostanság hasonló ábrázatokat környezetünkben az elszabadult infláció miatt, vagy akár bérjegyzékek, rezsiszámlák kézhezvétele után, pedig e kép a boldogságindex alapján, Finnországot követően, a világ második legboldogabb országából érkezett, ahol globális szinten legmagasabb a jövedelem adókulcsa, mely a bevételek csaknem felét veszi ki a polgárok zsebéből, az új autó vásárlását 150 %-os adó sújtja, és az általános forgalmi adóval is csak mi előzünk 2 % különbséggel.

A dalszövegek mondanivalója alapján viszont a dán Statement tagjait nem feltétlenül a fentiek nyugtalanítják, sokkal inkább élettapasztalataik, depressziós válsághelyzetek és szerelmi csalódások elegyének vallomását tárják elénk.

A 2011-ben Koppenhágában alakult formációnak 2014-ben jelent meg bemutatkozó, „Monsters” c. albuma, melyet 2016-ban a „Heaven Will Burn” követett. 2019-ben a „Force of Life” LP volt a soros, mely széleskörű elismertséget hozott a szakma és a hallgatók lelkesedésének köszönhetően.

2022. október 7-én az egyetlen dán rockzenei kiadó, a Mighty Music jelentette meg legújabb, negyedik nekirugaszkodásukat is, melyhez a produceri és hangmérnöki feladatokra azt a Soren Andersent kérték fel házon belül, aki már bizonyította hozzáértését Glenn Hughes, Mike Tramp, a The Dead Daisies vagy akár az Artillery igényeit kiszolgálva.

Ennek megfelelően és elvárható módon szólal meg az album, mely alapvetően a dallamos hard rock és a powerbe oltott heavy metal mezsgyéjén lavíroz, helyenként az aréna rock vagy a thrash irányába is kiterjesztve csápjait.

Tovább boncolgatva a hatásokat, a kezdeti ismerkedéshez képzeljük el a harapósan megadallamos Pretty Maids-et, például, a „Dreams From The Darkest Side" animációs videójában, mely közeli barátságot ápol a Volbeat keményebb thrashbe hajló soundjával, lásd az „Indestructible” ütős próbatermi klipjében, vagy ahogy néhány dalban a „Load/Reload” környéki Metallica hatása is befigyel.

Már a kezdő „Don’t You Ride It” is tobzódik Niels Alex Larsen ízlésesen felvezetett klasszikus hard rock zamatú szólóiban, aki egyébként a banda alapítója és dalszövegírója is egyben. Daniel Nielsen sem fogja vissza a hajtóműveket, ha két lábdob használatára inspirálják a tempóváltások, de játéka többnyire hard rockhoz illő letisztult alapozást pakol a többiek alá.

Jannick Brochdorf tiszta és erőteljes énekhangja kellemes meglepetés, érdemes meglesni tekintélyt parancsoló, kissé obes testfelépítését, ahogy tar fejjel tökéletesen hozza a power metalos dallamokat, miközben a záró „Fade Away” lírai érzékenysége sem fog ki rajta. Érdekes módon, vokalisták tekintetében a dán bandák sosem álltak hadilábon: Ronnie Atkins a Pretty Maids-ből, vagy Michael Poulsen a Volbeat frontján etalonnak számít világviszonylatban, King Diamond örökségéről nem is beszélve.

A „Dreams…” tehát összeségében bőven átlag felett teljesít, önmagát kifejezetten hallgattatja, és megférnek rajta az elengedhetetlen koncertfavoritok is. Az album középső harmada ugyan kissé szendergősen belassul, de ez a visszafogottabb, rockosabb tempójú dalok sorának tudható be inkább, hogy aztán az utolsó harmadra, önmagukhoz képest, újra tempósabb haladásra ösztökéljék a karavánt.

Érdemes hát rákattanni e kiadványra és mindenképpen meglesni a hozzá készült videókat, mert dallamosságuk méltósággal bújik a bőrünk alá, „jókedvre” derít, és előfordulhat, hogy az újbóli meghallgatás során időpontegyeztetés is felmerül majd egy addiktológiai szakvizsgálatra...

További infók a blog Facebook oldalán: Silentium est aureum