Lényegében feloldhatatlan paradoxon elé állítja hallgatóit a Lunar Chamber azzal a küldetéssel, hogy bemutatkozó EP-jén cirka 28 percben a keleti filozófia darázsfészkébe nyúl bele két kézzel mindenfajta védőfelszerelés nélkül.

James Redfield „Shambala titkai” c. regényének nyomdokain haladva a 11. felismerésig, arra keressük a választ, hogy miként oldható fel a „mi volt előbb, tyúk vagy a tojás?” gordiuszi visszeres csomója a fojtogatóan szorító és kényszeres tech death képletek alól. Ennél könnyebb pótcselekvést jelent, ha Dániel könyvéből idézünk:

Akkor Nabukodonozor király megijedt
és sietve felkele, szóla és monda az ő
tanácsosainak; Nem három férfiút
veténk-é a tűz közepébe megkötözve?...

Ímé, négy férfiút látok szabadon, járni
a tűz közepében, és semmi sérelem
sincs bennök, és a negyediknek ábrázata
olyan, mint-valami istenek-fiáé...

Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák
és Abednégó Istene, a ki küldötte az ő
angyalát és kiszabadította az ő szolgáit,
a kik őbenne bíztak.

- De ez itt az EU, Réka! - ugrottam fel Heuréka-hangulatban. - Nekik ott a floridai Cynic, ne rájuk „Focus”-álj! Ahogy a death metalt vegyítették Mahavishnu Orchestra-féle 70-es évekbeli jazz/rock stílusjegyekkel, azt még Chuck se hagyhatta figyelmen kívül, hallgasd csak meg a „Human”-t, és megérted te is - utaltam a dicső múltra fanyar „cynizmussal". - Fontos lenne inkább kielemeznünk, hogy akkor most a Káoszból fodrozódik át az Égi Rend, vagy a Rend unalma ágyaz meg a Káoszteremtésnek?

- Persze! Megint a rögeszméd, hogy voltam én már béka előző életemben! - gúnyolódott vigyorogva Réka, miközben Atheist pólóját igazgatta a vasalódeszkán. - Mintha a Mount Everest csúcsán a légvételek valutáját átválthatnám csak úgy oxigénpalackra, még ha lenne is nálam aranyrög, egy véka!

- A rezgésszámokból kiindulva adva vannak testünk ismert percenkénti frekvenciái az agy, a légzés, a pulzus és gerincvelői folyadékáramlás szintjén, melyek a többezeréves óind kúltúra megfigyelései alapján a buddhizmus, illetve a jóga pilléreivé váltak – mondta ki végül mosolyogva a tutit Milarepa, a tibeti barlangi jógi holografikusan átlényegült szivárványtestéből. - A nyugaton többnyire gimnasztikai gyakorlatsorként preferált és megélhetési forrásig ledegradált jógafoglalkozások ilyen-olyan szinten próbálkoznak a frekvenciák mélyére hatolni, azonban az „okosvárosok” szintjén ez meglehetősen nehéz falatnak tűnik.

Időről-időre mégis akadnak jelentkezők, akik megpróbálják kitolni zenei határaikat, akár arra a dilemmára is alapozva, hogy a fúziós jazz, mint mélyzsigeri kreativitás megélése végül is önállóan alkotott „egyéni frekvenciák” időbeli összerendeződéséhez vezet, ami nagyvonalúan a tibeti kolostorokban hónapokig formált homokmandalákat idézi, melyeket elkészültük után egy laza mozdulattal adnak át az örökkévalóságnak.

Mit szólhatnánk a vokalista „gitáristen”, Timeworn Nexus (Ősi Kötelék, fiúkori nevén Brandon J. Iacovella) zizegő aktivitásához, aki csaknem 8 zenekarban érdekelt egy időben? Gondolom, programfüzetében a zenekari próbák mellett jut ideje a heti jógaórák látogatására is.

Most pedig kapaszkodjatok meg, de lehet akár az öveket is becsatolni! A gitárostárs, They, Who May Not Be Perceived (legyen nagyvonalúan az Érzékek Feletti, fiúkori nevén Kyle Walburn) pusztán neve kiejtésének alanyi jogán juttathat el többünket a tudatmódosítás ingatag határára. Miért is ne tehetné, hiszen ő csupán 3 zenekar alakuló gyűlésén vett részt korábban, amit nyílván csak szerénytelensége alkalmas überelni művésznevének sensomotoros aphasiát kiváltó meditációján.

Aztán itt van még nekünk a basszusguru, Aether Lotus, a Magasságos Ég legszentebb virága....khmm, akartam mondani, virgája. Roger Patterson, az Atheist tragikus körülmények között elhunyt basszusgitárosa, mint pókot a sarokból, úgy harapna ki acsarkodva egy darabot az időből („Piece Of Time”), hogy kollégája tudásának csodájára járhasson.

Az ütős dobtémákat Kevin Paradis vállalta magára, aki a Ne Obliviscaris soraiból lehet ismerős, és bizony, mindent elkövet azért, hogy eszünkbe se jusson elkezdeni a helyi Silva-féle Agykontroll tanfolyamot.

Ők együtt, mind, erejüket nem kímélve, 5G-s hálózatra hangolódva, annak erényeit velejéig kisajtolva, Shambala ismeretlen paradicsomának felfedezésére indulnak... Útközben megpihenve „A Bodhifa” alatt, megidézik, majd megérintik a „Spirituális Testet és a Látó Én”-t, melyből „Kristályos áldott fény áramlik... az Ibolya-hegységtől a Holdkamrákig". Az intrótól és az interlúdiumtól eltekintve így 3 dalt kapunk, melyek nem éppen agyunk alfa-hullámait hivatottak rendező elvvé sűríteni (vagy ritkítani?).

Ha Buddha fúziós jazzben világosodott meg, akár még az is kiderülhet valamelyik apokrif tekercsből, hogy nem azért hagyta ott asszonyát és gyerekeit, mert eszét vette az elmúlás megértését indikáló aszkéta elvonulás, hanem csak turnézni indult aktuális bandájával, mondjuk Solar Chamber logóval... Akkor pedig meghackelve az Akasha-krónikát, lehetséges, hogy Jézus meg Lambóval vonult be Jeruzsálembe, a családi szeretet „torettói” mítoszát alátámasztva.

Szóval, ha a Lunar Chamber Acoustic előadását hallanám hangtálakkal, gongokkal és szitárral megtámogatva, helyére is kerülhetne e produkció, felkészítve ezzel a zenekart a némileg demens, de boldog nyugdíjas éveire, hogy a szivacsos agyvelőgyulladásban szenvedő rajóngótábor tagjaként a Rozsdás Rákollóból hazatérve SpongyaBob módjára igyam magamba a Shambalában megfürdetett fizikai testem elaggott zsírpárnáiba mártott, záróizmokat is igénybevevő vibrációit.