„Nagy tűz gyakran egy kis szikrából fakad." /dán közmondás /

A viking/folk metalfenomén számomra még a Bathory, Moonsorrow, Finntroll, Ensiferum, Einherjer missziójával kezdődött. Az akkortájt telítetlen színtér még nem éppen a humppa lakodalmas rongyrázássá züllesztett hagyományőrzéséről szólt. Idővel aztán kikristályosodtak az arra érdemesek – ez nálam az Einherjer, Moonsorrow, Týr egyértelmű kiemelkedése volt –, míg fölöttük megérdemelt népszerűségük okán az Amon Amarth vált a viking portyázók vezérhajójává. 

Ennek oka szerintem egyszerűbbnek tűnik a megvalósításnál, de talán a heavy metal elemek legális csempészetén múlott, hogy végül a szélesebb rajongótábor egyöntetűen letette voksát a fejlődés oltárán. „A kevesebb néha több" tézise megértésre talált, mely pont a muzikalitás ars diabolusát szolgálja, így a dallamok minősége felülmúlta a sebességet, és nem véreztek el a száguldásban. E megfogalmazás a Vansind tevékenységére is helytálló kijelentés.

Az is tény, hogy az északi motívumokról már tengernyi előadó és kiadvány nyúzott le hét bőrt oda és vissza. Dániában amúgy is elég aktív a folk metal jelenlét, olyan zenekarokkal, mint a Svartsot, a Vanir, Heidra, Ættir, Trold, Idaslet vagy a Wuthering Heights. És bizony, nem csak skandináv farkasok alkotnak őseik dicsősége jogán, hanem egyéb diplomata útlevéllel rendelkező dögkeselyűk is köröznek a téma felett, de ezt hadd ne kelljen részleteznem. 

Mégis mivel rukkolhat elő ebben a stílusban egy frissen bemutatkozó zenekar?

Folk/viking heavy metalnak nevezném a tradíciók ápolásának azt a formáját, mellyel a Vansind muzsikája szembesített, ahol a népzene által inspirált dallamokat skót duda, furulya, doromb kíséri illedelmesen, szolidan felvezetett klasszikus heavy metalos gitárszólókkal és tiszta női énekkel. A zenészek ügyelnek saját hangszereik részleteire, ami kiemeli a dalok színvonalát egy felettébb érett hangzás keretében.

A 2019-ben alakult zenekar bemutatkozó EP-jét Tue Madsen tanítványa, Kristian Emil Øgir keverte és masterelte, és ennek megfelelően is szól. Az ott hallható három dalban Svend Tveskæg dán király angol földön véghezvitt XI. századi hódításait énekelték meg, természetesen dán nyelven – stílusosan megfogalmazva: angolnak itt nyoma sincs! Ami van, az árulás, bosszú és bátorság! Ráadásul az akkori gitárosuk, Gustav Solberg éppen ebből a témából írta meg történelmi szakdolgozatát a Koppenhágai Egyetemen. 

Ám ennyivel nem érték be, hiszen az északi mitológia és a skandináv történelem viking érájának dicső és sötét lapjai kimeríthetetlen ihlettel szolgálnak a stílusnak.

2023. november 17-én elérkezett az ideje az első nagyszínpadi bemutatónak fekete bakeliten (300 darabra limitálva) és digitális formátumban a Mighty Music kiadásában.

Az album pompázatos borítóját, mely ezen ismertetőmhöz alapjában véve ihletet adott, Bjørn O. Holter festette, aki sokoldalú művész, illusztrálás mellett írással, és zenével is foglalkozik. Munkássága a részletekre való nagy figyelmet tükrözi, ahogy azt fentebb is szemrevételezhetjük.

Két markáns frontember – J. Asgaard - férfi ének (Minemare, ex-Lustration) és Line Burglin - női ének –  képviseli a Vansind pajzsfalát, kiegészülve egy billentyűn, furulyán és skót dudán varázsoló tüneményes leányzóval, név szerint Rikke Klint Johansennel, akinek nem kevés szerepet szántak a csapat markánsabb arculatának kialakításában.

A publikált hivatalos videókat megtekintve, öröm nézni Joachim szúrós tekintetű prédikálását, képzeletbeli viking törzsem jarli címéért való választási kampányban simán rátenném voksomat. Line sem az a törékeny típus, akár még a pajzsfalban is megállná a helyét az első sor hátvédjeként. Márpedig, nem kevés bizalom jele volt az akkortájt, ha valakit odaengedtek. 

Asgaard extrém vokálja számomra a Johan Hegg márkanévvel vetekszik, Line pedig legyen Loreen avatarja, az eurovíziós „Euphoria”-ból, az összehasonlítás legpozitívabb értelmében, folklórban edzett dallamképzése döntő jelentőséggel bír az album egészére vetítve. Ők ketten felváltva osztják meg a dalok vokális verzéit és a refrénjeit, mintha egymásnak háttal feszülve, karddal és pajzzsal kezükben várnák az ellenséges támadások kivédését.

A pajzsfal mögött és lábai alatt remek munkát végez az ellenséges lábszárizmok ínainak elmetszésében a változatos ötleteket felvonultató ritmus- és gitárszekció, legyen az helyenként megbokrosodott lovak húzta szekér, de többnyire inkább középtempóban kiművelt fajsúlyos heavy metal riffek. Hangszereik tisztán és dinamikusan szólalnak meg, jól kivehetően felismerhetőek, azaz nem oltják ki egymást holmi össznépi kalkafóniában. 

Fülelés közben többször is felmerült bennem az Eluveitie munkássága, amit a zenekar is fő hatásként nevez meg az Iron Maiden, a Týr és a Primordial mellett. A zenekar tagjai is egészen szerteágazó stílusokban merültek alá eddigi tevékenységük során. Például a dobos, Danni Jelsgaard egyedül több zenekarban fordult meg, mint ahány dalt felütött a Vansind kötelékében mindösszesen (jelenleg a Panzerchristban is nyűstöli a bőröket, élőben még az Artillery-t is erősítette korábban). Kirk Backarach gitáros a Vanir és az Iron Fire zenekarokban érdekelt még.

Ami szerintem a jövőbe vezető csapásirány, az a változatosság bővítése lehetne. Helyenként a zenét támogató szöveg nélküli vokális motívumokat célszerű lenne hangszerrel helyettesíteni. Jöhetne akár még több folkos kiállás, mert jól áll nekik, hallva a Frigg első néhány percét, és hát Myrkur "Folkensange"-ja sem törte meg előadói pályafutásának lendületét. Bátorság!

Ugyan a „Mørket” sötétséget jelent, a Vansindnek sikerült világosságot hoznia a téli napforduló idejére, mikor az élet és a halál közötti határok leginkább elmosódnak, s a túlvilági entitások könnyebben lépnek át világunkba.

Tán még a viking lánctánc sokszorosan súlyos léptei is áthallatszanak a Valhallából?