A Saturnus viszontagságos történetét bemutató írásom első részében az alapítástól eltelt két évtizedet villantottam fel az addig megjelent alkotásaik tükrében. A folytatásban azt a gyűrődést járjuk körbe alaposan, mely az új album megjelenéséhez vezetett.

Az amúgy sem gyakori albumkiadásról elhíresült Saturnus egy évtizedes (le)meztelen időszakot követően különösebb tűzijáték és konfettieső nélkül 2023 januárjában egy négyszámos minialbumot jelentetett meg „The Lighthouse Sessions” címmel. Mind az együttes patinája, mind az album borítója megfelelő inspirációt infundált ahhoz, hogy felfrissítsem korábbi munkásságukhoz kapcsolódó kellemes emlékeimet.

Mondhatom, nem kis meglepetést okoztak a többnyire akusztikus dalok, melyeket a felállásban korábban hivatalos tagként 2013 és 2015 között egyszer már megfordult Mika Filborne visszatérése dominál. A zene ezotérikus magasságokba repítő, lélektömlöcöket feszegető, introvertált előadásmódja többszöri meghallgatásra késztetett, összhatását pedig egyszerűen csak Filborne-hatásnak neveztem el. Mika életútját és zenei palettáját áttekintve kezdett kirajzolódni egyfajta zenei misztérium, mely a Saturnus újkori munkásságához is jelentősen hozzájárult.

Az elkövetkező történetben közvetett választ kaphatunk arra is, hogy miért is keresztelték a júniusban megérkezett sorlemezüket „Belső viharra”, s hogy az mily könnyedén és váratlanul megérkezhet bármelyikünk életébe.

Mint fentebb azt már részben említettem, a banda fennállásának húszéves évfordulója alkalmából 2013 első felében csatlakozott a Saturnus fedélzetére a billentyűs, Mika Filborne és Gert Lund, a legendás dán doom metal banda, a Caustic ritmusgitárosa, hogy a korábbi átjáróháznak megfelelően 2-3 év múlva személyes okokra hivatkozva, mindketten elhagyják a bandát, utóbbi helyére Martin Steene-t vették be a 2017-es őszi turnéfelállásból.

2019 októberében Rune Stiassny szólógitáros és Martin Steene elhagyják a csapatot. Rune 2008 óta volt fő dalszerzője és szövegírója a daloknak, és hát az utolsó album óta eltelt nyolc év finoman szólva sem kedvezett alkotói megítélésének, így a banda magjának ezt a döntést meg kellett hoznia a produktivitás érdekében. Emiatt lemondták a közelgő teltházasnak ígérkező koncerteket, hogy új tagokat találjanak, ráadásul nemcsak átmeneti megoldásként, hanem köztük egy dalszerzőt is csatasorba kellett állítaniuk.

A potenciális jelöltek között felmerült néhány korábbról ismert gitáros neve is.

Még 2015-ben 3 hetes turné zajlott az Autumnal és a Helevorn társaságában, és az előbbi fő zeneszerzőjével a turné végére jó barátság alakult ki, így elsősorban Julio Fernandezre (Jules Ferlehr) gondoltak, mint leendő ritmusgitárosra.

„2002-ben az Autumnal dobosa, Rick azt mondta nekem, „figyu, hallgasd meg ezeket a srácokat Dániából... kurva jól szólnak", és igaza volt, mert hetekig a Loss-t (In Memoriam) hallgattam az autómban. Évekkel később a két banda összefutott néhány fesztiválon, és kezdtük megismerni egymást. 2015-ben turnéztunk is velük, és minden percét nagyon élveztük. Most pedig felkértek, hogy csatlakozzak hozzájuk, ami igazi megtiszteltetés, de egyben nem kevés felelősséggel is jár számomra. A célom, hogy Indee-vel együtt új szintre emeljük a Saturnust, miközben minden másodpercét élvezzük az együtt töltött időnek.” (Julio Fernandez – gitáros)

Indee Rehal-Sagoo korábban az Eye of Solitude, később a Clouds szólógitárosaként alapozta meg portfólióját.

„Körülbelül 10 éve ismertem már a srácokat a Saturnusból, amikor először játszottunk közös színpadon Londonban. 2019 végén, egyik este felhívott Thomas, elmagyarázta a kialakult helyzetet, és rákérdezett, lennék-e részese a Saturnus-örökségnek. Nem bólintottam rá azonnal, mert tudtam, nem akármilyen szerepet kellene átvennem, de néhány nap gondolkodás után igent mondtam! Az, hogy ismerős emberek ennyire jó társaságában zenélhetek túl nagy ziccer volt ahhoz, hogy csak úgy elengedjem! Szóval, most itt vagyunk Julióval, az egyik legkedvesebb srác, akivel valaha volt szerencsém találkozni, ráadásul még átkozottul jó gitáros is, és készen állunk arra, hogy felrázzuk a dolgokat, és új perspektívából építsük tovább a Saturnust!" (Indee Rehal-Sagoo - gitáros)

Tehát 2020 márciusában Indee Rehal-Sagoo szólógitáros és Julio Fernández ritmusgitáros hivatalosan is a csapat tagjává vált, így elhárultak az akadályok az új albumra való felkészülés elől is.

„Sok különböző tag jött és ment az elmúlt tíz évben, mindannyian jó gitárosok és jó barátok, de mégis valami hiányzott. A hangulat változott meg a zenekaron belül az elmúlt hat évben. Azt nem mondom, hogy zűrzavaros volt a légkör, de legalábbis mindannyian éreztünk némi frusztrációt legbelül a volt billentyűsünk, Mika Filborne miatt. Mindannyian vissza akartuk kapni őt! Először nem tervezte, de végül visszatért, és most mindannyian boldogok vagyunk. Zongorája és billentyűs hangszerei nagyon fontosak a Saturnus hangzásában, és ennek jelentősége most sokkal inkább hangsúlyosabbá vált..." (Henrik Glass - dobos)

„2021 közepén láttam a Saturnust Dániában a feleségemmel, és azt mondtam, Jézusom, hiányoznak ezek a srácok! Hiányzott a Saturnus, és hiányzott a velük való zenélés, de aztán Thomas megkért, hogy játszak legalább csak néhány dalban az albumon és én igent mondtam neki, éreztem, hogy meg tudom csinálni, és utána már vissza akartam térni a családba." (Mika Filborne – billentyűs)

Azonban az új album felvételei már 2021. novemberében megkezdődtek a legendás Sweet Silence-ben és december 10-re Flemming Rasmussen végzett is a keveréssel és masterrel egyaránt. Mika visszatérése viszont csak 2021.december 29-re vált hivatalossá, ezért az album kiadását tovább csúsztatták, hogy a billentyűs részek is elnyerjék méltó helyüket a produkcióban, így a késői érkezése ellenére ötleteit beépíthették az elkészült dalokba. Sőt, saját szerzeménye is szerepel az albumon „Even Tide” címmel.

2022. novemberében elérkezett az ideje egy kis ízelítőnek, mely immár a Prophecy Productions-el történt szerződéskötésnek volt köszönhető. A „The Lighthouse Sessions” címmel napvilágra került négyszámos akusztikus EP két új dalt tartalmazott, melyek aztán eredeti formájukban az új albumra is felkerültek. Ezekhez csaptak még hozzá feldolgozva két dalt a „Veronika Decides to Die”-ról, mivel a kiadóval történt megállapodás értelmében e klasszikus album is újrakiadásra került, először vinyl, majd CD-artbook formátumban.

A négy dalban hallhatunk hegedűt, billentyűs hangszereket, akusztikus gitárt, de nem találkozhatunk extrém vokállal, doom metalt meg ne is keressünk. Például, a „Pretend”-re alig ismertni rá új köntösében. Az egész produkció az Anathema munkásságának letisztult, belassult korszakára emlékeztet, aki kedveli őket, az itt sem fog csalódni a hangulatban. A promóciós megfogalmazás szerint a minialbum mondanivalója világítótoronyként szolgál elkeseredésünk partjai mentén, mely fényével áthatol vad vizek hullámain és átvezet bennünket a kétségbeesés óceánján. A megkapó borítófestmény Mirko Stanchev munkája. Az anyagot pedig digisleeve formátumban jelentették meg, és a „Before the Storm 2022" turnén került először értékesítésre.

„A „The Lighthouse Sessions”, nem egy súlyos lemez, éppen ellenkezőleg, nagyon lágy, szívhez szóló, és olyan hangszerelést használ, amely nem került még nagyobb léptékű felhasználásra a Saturnusban. Határozottan egy olyan lemez, amely a stílus szentimentálisabb oldalát domborítja ki. (Indee Rehal-Sagoo - gitár)

S hogy mi történt Mika Filborne, a Saturnus billentyűsének háza táján, az örömteli visszatérés pillanatáig?

Nos, Mika életsorsa váratlan fordulatot vett hirtelen jött ritka és súlyos betegsége okán. A villámcsapás 2016-ban érkezett, méghozzá derült égből, bármiféle előjelek és figyelmeztetés nélkül. Egy focimeccsről való hazamenet közben hirtelen rosszullétre kezdett panaszkodni, elhomályosodott a látása, ami kettőslátásba progrediált, aztán a világ is elsötétült előtte. Ez volt az első rohama.

A szemészetről kórházba küldték további kivizsgálásra, ekkorra már szemhéjcsüngés is súlyosbította állapotát. A szakvizsgálatok során nem sikerült azonnal megtalálni tünetei okát, sem a megfelelő gyógyszerelést, míg aztán két év után, 30 éves korára állították fel a myasthenia gravis diagnózisát, melynek bizonyítása nem egyszerű feladat változatos tünettana miatt, nem véletlenül, hópehely-szindrómaként („snowflake disease”) is ismert a „nincs két egyforma hópehely” fenomén fennállása miatt.

Hogy mi is a lényege a myasthenia gravisnak elnevezett, izomgyengeséggel járó autoimmun betegségnek?

A kóros fáradékonyság, mivel az izomsejtek falán lévő receptorhiba miatt az idegek felől érkező ingerületek átadása az izomsejthez jelentősen korlátozott. A folyamat autoimmunitása azt jelenti, hogy a receptorhibához vezető ellenanyag termelődését a szervezet önmaga ellen indítja el.

Nem csoda, hogy a zenész zavarttá és frusztrálttá vált, hiszen zongorázásból élt, de nem látta a billentyűket, tanársegédként pedig nem tudta szemmel tartani növendékeit, ráadásul le kellett mondania a zenekarral való fellépéseket is. Minden megtorpanni látszott körülötte egy időre, a bizonytalanság vette át a hatalmat a tervezgetés felett.

Felesége sokkot kapott a diagnózissal kapcsolatos szembesülés során, és nehezen tudott megbirkózni a helyzettel. Mika feldagadt a sok gyógyszertől, „akár egy krémes zsemle.” Étkezései különböző méretű és színű tablettákra korlátozódtak, de tünetei így is alig csillapodtak, és az orvosoktól sem kapott túl sok bíztatást a javulást illetően. Neurológusa annyit közölt vele, hogy ha tünetei alapján nem veszi komolyan a betegségét, akkor az könnyen súlyosbodhat.

Mika azóta már a Muskelsvindfonden elnevezésű egyesület tagja, melybe 3300 izomdystrophiában szenvedő ember és hozzátartozóik tömörülnek. Több ezer önkéntesnek és állandó gyűjtőszervezetüknek köszönhetően munkájukat elsősorban jelentős kulturális eseményeken keresztül finanszírozzák, melyek nyereségét az egyesület kapja. Van már egyebek közt saját üdülő-, sport- és konferenciaközpontjuk, valamint a Rehabilitation Center for Muscular Dystrophy-t is létrehozták, amely egy egyesületi tulajdonú magánkórház.

- A baráti köröm persze próbál segíteni, és szeretem is őket ezért, de egyikük sem értheti meg igazán, mit jelent mindezzel szembesülni - nyilatkozott az egyik vele készült interjúban. - Lelkileg sokkal mélyebben érint, mint a fizikai része. Ha rossz napom van, megereszkedik a szemhéjam, kettős látásom van, és ez kegyetlenül meg tud viselni, ilyenkor tényleg csak ülni szeretnék a kanapén, mert a tüneteim a járásfunkciókat is érintik, és úgy mozgok, mint aki részeg. Eleinte nehéz volt ezt így elfogadni, de mára megszoktam.

- Ha az emberek kérdeznek, igyekszem nyitottnak maradni. A közösségi médiában sem szégyellem elmagyarázni, hogy még myastheniával is sok mindent elérhetsz... Ma a diagnózisom csak egy fogyatékosság elnevezése, és egyáltalán nem tartom negatívumnak, sokkal inkább egy újrakezdésnek. Természetesen vannak dolgok, amit nem tudok megtenni, de inkább arra koncentrálok, amit megtudok. Meg kell találnom az ehhez szükséges erőt. Vannak, akik azt gondolják, hogy a fogyatékosság nem lehet ajándék, pedig, szerintem az. Most sokkal jobban figyelek a zenémre, mint eddig. És remélem sokan követik majd ezt az utat, vagy lesz hozzá erejük. Megtalálni a jó dolgokat és előhozni magadból mindazt, amivel megmutathatod a benned szunnyadó tehetséget.

- A diagnózis annyira megviselt lelkileg, hogy képtelen voltam játszani. Hónapok teltek el anélkül, hogy komponáltam volna bármit is. Teljesen elvesztettem a nyelvet, melyet gyerekkorom óta beszéltem, a zenélést. Nem tudtam kottát olvasni, olyan dalokat felejtettem el, melyeket korábban álmomból felkeltve is el tudtam volna játszani. Nem éreztem a zenét, és emiatt nagyon szomorú voltam - mesél tovább alkotói válságáról Mika.

- Amikor kettőslátásom miatt nem láttam, belülről kellett érzékelnem, ami a myasthenia egyik legnagyobb pszichológiai hozadékává vált számomra. Megtanultam érezni azt, amit játszom, ahelyett, hogy a hangjegyeket olvasnám, csak lehunytam a szemem és éreztem őket. Elkezdtem együtt élni a betegséggel, másképp érezni a zeném, és elfogadtam, hogy így is lehet élni. Az elfogadás pedig ajtókat nyitott előttem. Megnyugodtam és rájöttem, hogy a tüneteim elsősorban a pszichémmel és az életmódommal kapcsolatosak. Ha nagyon túlhajtom magam, kettőslátásom lesz, és minél fáradtabb vagyok, annál rosszabbul érzem magam. Ezért gondoskodnom kellett arról, hogy ne stresszeljek és békére leljek, mielőtt játszani kezdenék.

- Ma már igyekszem lehetőséget teremteni ahhoz, hogy időben érkezzek meg a tervezett helyszínre és ráhangolódjak a békémre. Fontos, hogy jusson időnk leföldelni és jelen lenni. Elegendő időt kell szánnunk arra a mindennapi életében, hogy megtaláljuk a megnyugvást, amit nem tehetünk meg, ha az utolsó pillanatban érkezünk meg.

Bár Mika mindig is a zene világában tevékenykedett, nem feltétlenül a természet hangjai és a hangszeres zene volt a fő kifejezési formája, sokkal inkább hatott rá a hip hop stílus vagy a metal zene. Tudomása szerint ő az első a világon, aki ezzel a betegséggel teljes albumot adott ki. A „Between Elements” 2021. április 30-án jelent meg különösebb felhajtás nélkül.

- Zeném a „melankolikus nordic noir” műfajából ered: klasszikus zene, némi melankólia és new age keveréke, filmzenékhez hasonlatos, mivel többnyire instrumentális. A myasthenia után megkaptam ajándékként azt, amit „zenei érzéknek” neveznék. Ez egy teljesen új univerzumot hozott létre számomra, és jól érzem magam benne – meséli elégedetten. - A zene a mindent jelenti számomra, függetlenül attól, hogy milyen műfajban utazom. Amikor nem tudtam játszani, mindig sötétség vett körül, magányosnak és szürkének éreztem magam, mintha meztelenül ültem volna a cellámban anélkül, hogy bármit is tehettem volna.

- Most a spirituális élményekre koncentrálok, hiszen ezek összhangban vannak a természettel és azzal a hittel, hogy ég és föld között több van, mint gondolnánk. Abban is bízom, hogy zenéim segíthetnek azoknak, akikben mély érzelmek élnek, de nehezen tudják kiadni magukból, ugyanis a zene képes az érzelmeket visszaterelni a megfelelő lelki mederbe. Zeném inspirációs forrása a négy elemre épül, és bár gyakran visszaköszön benne a szomorúság és a melankólia, ezek az érzések összességében boldogságot is közvetíthetnek, és ha már ez sem adna majd elég erőt a folytatáshoz, inkább nem játszom majd tovább.

- Szeretek sétálni, hallgatni a szelet, a leveleket, a vizet, a madarakat és hangjegyekké alakítani mindezt. A Bagsværd-tó közelében sétálgatva gyakran becsukom szemem, hogy halljam és érezzem a természetet, s ha ihletet kapok, előveszem a mobilomat, és felveszem az általam elfütyült új dallamokat, mert ha később elfelejteném, azon nagyon felhúznám magam.

- Ritkán keresek ihletet - jön magától. Ha keresem, nem jön. Olyan ez, akár a szerelem!

Az alább belinkelt albumát hallgatva, talán számunkra is érzékelhetővé válik mindaz, mire gondolhat Mika, amikor leföldelve megérkezik önmagába, lelki békéje után kutatva…