Saturnus – The Storm Within

Amikor a nyári hőségben először láttam s hallottam a „Chasing Ghosts” ködben és óceánban tajtékosan fodrozódó dallamait, bizonyossággá érlelődött bennem emberöltőm időkerekének utóbbi években való fokozatos belassulása, az ördögszekérként doomosan vánszorgó létem egy önmagát szabályozó fortyogó katlanra emlékeztetett… Mint amikor érezhetővé válik, hogy több van már mögöttünk, mint előttünk.

Hogy is történhetett volna másképp, amikor a dal videójának közepén 36 fontos (ha nem nagyobb) betűkkel hangsúlyozva Thomas azt morogja-hörgi szent meggyőződéssel, hogy „ha a bennem élő szellemeken áll, tán elcsendesedni sosem fogok, s ahogy démonaim láthatatlanok, úgy hát el sem rejtőzhetem előlük”.

„I never be silenced

By the ghosts in me

I will never be hiding

For the demons I cannot see”

A Saturnus tehát visszatért régről tündöklő patinájában. Meglepetésektől mentesen, az újrafogalmazás igénye nélkül, de mindenképpen érettebben...

Jól megszokottan, akár egy átlagos hétfői munkakezdés. Ahogy ilyenkor felsejlik bennünk a lázadás forráspont nélküli igénye, hogy „miért mindig így, ugyanabban a taposómalomban”? Majd egyhangúan belekezdünk az újabb hétbe, megváltásként várva a hétvége felszabadító mámorát, míg évtizedek múlva tragédiáink árnyékában megtanuljuk elfogadni és értékelni, hogy akadnak életünkben olyan nyomvonalak, melyek a biztonságunk megnyugtató érzését kínálják. Amikor nem biztos, hogy a nap felé szárnyalunk, de az is bizonyos, hogy szárnyaink még megvannak, s nem olvadtak el a napsugarak vakító hevében. Amikor lelkünket eladtuk a hó elején biztosan érkező digitális júdáspénz hamisan csillogó virtuális ezüstjéért, miközben ráébredünk, hogy az igazán nagy dolgok bennünk történtek meg vagy maradtak kibontatlanul, s odakint csak a káprázat illúzióit üldöztük mindvégig nagy sebbel-lobbal. De még ha későn is, előbb vagy utóbb ébredezni kezdünk, s már nem félünk a ránk váró viharoktól, melyeket aztán már inkább léleképítő mérföldkövekként fogadunk el az örökkön jelenlévő Gondviseléstől, mintsem akadályokként, még ha annak is mutatkoztak kezdetben.

Ahogyan Thomas is fogalmazott az egyik vele készült interjúban:

„Tudod, én otthon csak egy buszsofőr vagyok. »Normális« családi életem és munkám van, és ugyanúgy fizetem a számláimat, mint mindenki más. Persze, ha valaki azt mondja, hogy én vagy a banda inspirálta, akkor libabőrös leszek, mert sosem gondolok így a Saturnusra. Természetesen nagyon büszke vagyok, ha az emberek inspirációt kapnak abból, amit csinálunk, hiszen ez azt is jelenti, hogy értékelik azt. Végül is, ha jobban belegondolok, ezt igencsak furcsa felfogni és megérteni.”

Miután Indee és Julio 2020-ban csatlakoztak a Saturnushoz az éppen távozó gitárosok posztját betöltve, abban állapodtak meg az őstagokkal, hogy a semmiből építik fel az új anyagot más perspektívákat és megközelítéseket is hasznosítva, és egyben ügyelve arra, hogy minden tag részt vegyen az alkotói folyamatban. Az albumot végül a Sweet Silence Studiosban rögzítették Flemming Rasmussennel és a Cymatic Studiosban Indee Rehal-Sagoo-val.

„Arra törekedtünk, hogy ez a lemez kicsit sűrűbben, súlyosabban dörrenjen meg. Amikor beindulnak az első hangok, majd Thomas hangja és az egész hangszerelés, akkor azt gondolod, hogy »oké, ez ugyanaz, de grandiózusabb és töményebb«." /Indee/

És valóban, a „The Storm Within” a nyugodt pillanatok és vulkánkitörések keveredésének harmónikusan összefüggő egyensúlyát képviseli, elsősorban a Saturnus esszenciáját tartva szem előtt, mintegy ragaszkodva és megőrizve az évtizedek során kialakult identitását is. Tartalmazza mindazokat a védjegyeket, melyek gyökereiktől fogva oly különlegessé teszik a bandának a stílushoz való sajátos megközelítését. Ráadásul, Mirko Stanchev albumborítója vizuálisan remekül egészíti ki a zenébe oltott témákat és érzelmeket. „Idegen elemként” az „Even Tide” című dalt a zenekar jó barátja, Paul Kuhr, a Novembers Doom énekhangja szinesíti, aki a dal szövegének megírására is „felhatalmazást” kapott egyben.

Az albumról a „The Calling” lett az első kislemez, mely kissé vidámabb hangulattal bír a többi dalhoz képest, ahogy Henrik tréfásan fogalmazott, „egy doom metal albumhoz még fülbemászónak is hat, amikor először játszottuk, Thomas Eurovíziós dalunkként jelentette be."

„A The Storm Within összefoglalja a Saturnus elég hosszú ideig tartó belső viharos időszakát, melyhez a globális válsághelyzet is jelentősen hozzájárult. Bizonyos értelemben konceptalbumnak tekinthető, mert valós tapasztalatokon alapul, bemutatva, mit éreztünk és min mentünk keresztül a mögöttünk hagyott évek, évtizedek során. Nem volt idő gondolkodni, csak előre haladni, miközben számtalan különböző természetű akadállyal kellett megküzdenünk. Ezek a küzdelmek minden dalban nyomon követhetők egy viharon keresztül ábrázolva, melyben az idő mindent elsöprő rendetlenséget hagy hátra, ami végül mégis rendeződik. Ebben az értelemben végigvezetjük a hallgatót utunkon, a belső zűrzavartól az igazságig, a fájdalmon és a sötétségen keresztül, átszőve bánattal, de mindig helyet hagyva a vígasznak fájdalmunk mélységének elfogadásán keresztül.” /Julio/

A dalszövegekből ezúttal a dobos, Henrik vette ki leginkább a részét. Érzelmi hangulatváltásai általában a múltbéli dolgokat, személyes hétköznapi küzdelmeit tükrözik költői megfogalmazásban, mindamellett, hogy a banda történetének nagy része is belekerült az album tematikájába:

„Amikor dalszövegeket írok, igyekszem figyelni arra, hogy a személyes dolgokon túl a rajongók, zenehallgatók számára is saját jelentéssel bírjanak. Számomra ez a kettősség nagyon fontos. Nem túl közvetlen módon fogalmazni, ügyelve arra, hogy a jelentések rejtve maradjanak… Nagyon sokat dolgoztunk ezen a mostani albumon, ezért is sokféleképpen kapcsolódhatsz a dalszövegekhez. Természetesen, a mondanivalójuk a zenekar küzdelméről is szól, az egész történetről, a sok különböző tag jövés-menéséről az elmúlt tíz évben. Mindannyian jó gitárosok és jó barátok, de valami mégis hiányzott. Mindez az életünk viharos időszaka, amin keresztülmész. /Henrik/

Összességében, a teljes eddigi Saturnus-életművet tekintve, azt bizonyosan nem mondhatjuk, hogy kisiparosként 2-3 évente termelték volna ki magukból díszes celofánba csomagolt agyagkorongjaikat, kimondatlan „burn out”-indukálta álkreativitásukat rejtegetve. Nem is számítok egyhamar új anyagra, tán nem is állna jól nekik, bár, ez minden bizonnyal az átjáróházukra szerelt számkódos retesz minőségén múlik majd, elfogadva azt, hogy e projekt karavántempója lazán kikezdheti bármely frissen csatlakozó, tüzesen lázadó férfiúi hév lelkesedését.