Mint azt korábban beharangoztam már a single megjelenések és a 2021-es The Revenge Of Rock részletes ismertetője alapján, negyedik nekifutásra méltán elvárható esély mutatkozott valami igazán masszív kiállásra az atlantai kvartettől.

Manapság a kegyelmi botrány fordulatosan burjánzó szövevényében közvetlenül lehetünk tanúi az intézményesített vallás és a politika összekacsintásának. Hosszas vitát vezethetnénk elő arról, hogy Jézus tanításai eredendően mennyi pártpreferencia szerinti értéket hordoznak magukban, de legalább ennyire bizarrnak hat a keresztény hozzáállás a heavy metal kereteinek feszegetésében.

Nem túlzás kimondanunk, hogy a római kultúra a görög hagyaték emlőjén cseperedett Romulus és Remus testvérgyilkosi legendájának árnyékában. No de honnan emelkedett fel az athéni demokrácia a gnosztikus hagyományok szerint? Az a bizonyos szkíta eredet itt is felüti fejét, aki e témában jóindulattal érdeklődik és az akadémikus megközelítés Rubiconját hajlandó átlépni.

Képzeljétek el, milyen albumot adott volna ki a Metallica közvetlenül az 1983-as debütálás után, ha a mainstream hatások nem a Fekete Album után lépik át Larsék ingerküszöbét, hanem sokkal hamarabb. Érdekes felvetésnek tűnik? Pedig ezt kínálja fel eme 1999-től aktív amerikai zenekar a dél-kaliforniai Orange County-ből, melyet stílusában itt-ott heavy/powerként skatulyáznak, de talán helytállóbb lehet az általuk is maguk után húzott thrash rock kondenzcsík.

A heavy metal 90-es évekbeli fokozatos hanyatlásának idején csodálattal adóztunk a japán rajongók rendíthetetlen elkötelezettségének, mely nagyban hozzájárult a műfaj őrlángjának életben tartásához. Míg Japán zenei piacának felszívó ereje a világ egyik legnagyobbjaként funkcionált, náluk a Loudness vitte tovább a fáklyát a szcéna összeomlásakor, ami a legtöbb banda feloszlásához vezetett akkortájt.

Azt biztosan nem állíthatjuk, hogy a Manowar az a tipikus egydalos/albumos zenekar, amely képes annak sikerén évtizedeken át lébecolni egy általa kijelölt pszeudoegzisztenciális hadszíntéren. Azonban van egy dal, melynél semmi sem égette bele magát jobban pályafutásuk vadregényes történetébe. Ez pedig nem más, mint sajátos hitvallásuk - a Kill With Power.

Döbbenetes, milyen kincsek rejtőznek a legmélyebb undergroundban. Az első hallásra meglepően, de annál izgalmasabban csengő Dzhatinga egy minszki metálduó, melyet Alexey Krapitsky (ének, gitár) és Dmitrij Krapitsky (basszusgitár) alapítottak 2015-ben. Az útkeresés fázisában még abban az évben érkezett tőlük a debütáns Black Wings, stílusában a death/metalcore mezsgyéjén rajzolva fel őket a térképre. 

Adva van a hellén Hésziodosznak az ókorban, i. e. 700-ban megírt, örök hivatkozási alapként számon tartott eposza, a „Munkák és napok", melyből az emberi történelem öt korszakát taglaló részeket göteborgi alapokon nyugvó symphonic death metalba csomagolták a jelenkori Portugáliában.

A 2024 januárjában kiadott albumon csaknem változatlanul kíméletlen tempóban átsprintelünk ezen az öt korszakon, hogy bejárjuk az emberiség fejlődését az arany-, ezüst-, bronz-, hős- és vaskoron át.

40. jubileumához érkezett a Judas Priest 1984. januárjában megjelent Defenders of Faith című kultikus albuma, melyen a következő dalok foglaltak helyet:

A Takin’ A Ride című digital single hallgatása közbeni lelkesedés addig sodort, míg előkaptam az atlantai zsiványok dossziéját, és gondoltam futok egy kört a 2021 album, a Revenge of Rock kapcsán, ha már ilyen hangzatos kijelentéssel címkézték fel.